|
A "Kortárs Galériát", Varga László alapította 1997-ben, Pécsett. A műkereskedést, 1985-ben kezdte a nagymúltú és abban az időben egyedüli művészeti alkotásokkal foglalkozó cégnél, a "Képcsarnok vállalatnál", mint művészeti szervező. Volt alkalma és lehetősége megfordulni az ország legnagyobb galériáiban és kiállítótermeiben, mint kiállítás szervező, és kapcsolatot tartani a kor szinte minden ismert és elismert művészével. Azt tapasztalta, hogy a kortárs festményeket, nem csak vásárolni, de különböző okok miatt, sokan eladni is szeretnék. Ezért döntött úgy, hogy ezt felvállalva, megalapította a "KORTÁRS BIZOMÁNYI GALÉRIÁT"!
Varga László mesél: " Ez a mai napig így is működik, kibővítve régi (antik) tárgyak, festmények, bútorok adás-vételével. A galériát, három részre bonthatjuk. Első részében a kortárs művészek munkái kaptak helyet, e mögött, de szintén a bejárattal szemben, van egy ANTIK ENTERIŐR, ahol régi (antik) festményeket, grafikákat, bútorokat találhatunk. Mivel két szinten várjuk látogatóinkat, az alsó szinten, kialakítottunk egy kiállítótermet, ahol egész évben minden hónapban, más alkotó (főleg festőművész) műveiből rendezünk önálló kiállítást. Hogy kiállításaink mennyire sikeresek és látogatottak, erről kiállítótermünkben kihelyezett vendégkönyvünk tanúskodik."
Ha rákattintasz On-Line katalógusunkban a T.Varga László nevére, akkor megtekintheted a galéria alapítójának és tulajdonosának, Varga László-nak a festményeit, aki maga is aktív, alkotó művész. 1960-ban született, és első önálló kiállítása 1990-ben volt Budapesten. Aztán sok hazai város után (kérem tekints el a hosszú és részletes felsorolástól, pl. nádakeresztesi vasutas művelődési otthon, stb.......) 1999-ben, New York-ban állították ki képeit. Festményeit, a "Kortárs Galériában" állandóan, de az ország bármely részén ügynököknél, galériákban, bármikor megtalálhatod!
Nézelődj, Érdeklődj, Vásárolj
Kellemes kikapcsolódást kívánunk oldalaink böngészéséhez!
Ha javaslatod, észrevételed lenne, kérjük jelezd, így segítve munkánkat!
Köszönjük megtisztelő látogatásod!!!!!
Kortárs Galéria
|